Tabi László

Sakk*

Tabi László Bizonyára feltűnt már a nyájas olvasónak is, hogy milyen különbözők az emberek. Számtalan csoportra lehetne osztani őket már aszerint is, hogy melyik sport iránt érdeklődnek leginkább. Ha eszerint csoportosítanók őket, a futballkedvelők kategóriája alighanem egyike lenne a legnépesebbeknek. Roppant sokan vannak, akik egy-egy gól láttán valósággal elalélnak a gyönyörűségtől s olyan lelkesedés keríti hatalmába őket, amilyent semmi más nem tudna kiváltani. Nagyon sokan mások – mondjuk – a sakkot kedvelik, s egy szép bástya-végjáték villanyozza fel őket a leginkább.

Én ez utóbbiak közé tartozom. Tisztelem, becsülöm a futball kedvelőit, de egy tisztáldozatos Tal-kombinációt tizenhét futballmeccsért sem adok oda. A szellem erőfeszítései sokkal jobban lebilincselnek, mint a testé – ilyen torz gusztusom van, sajnos. Már sokan neveztek emiatt puhány szibaritának, de máig sem értem, miért férfiasabb dolog nézni a futballistákat, mint nézni a sakkozókat. Eh, nem akarom magamat felizgatni, mindegy. Végtére is mi, sakkőrültek, s ők, futballőrültek, jól megférünk egymással: mindegyikünk hozzájut a megfelelő mennyiségű gyönyörhöz, hiszen Albert minden héten rúg gólt, s Tal minden héten áldoz tisztet. De egyformán megkapjuk-e a magunkét csakugyan? Nem. S éppen emiatt kesergek most egy sort.
Tudniillik kinyitom este a rádiómat, hogy meghallgassam a sporthíreket. Nyert-e végre játszmát Botvinik? Ki lesz a világbajnok? Mondja a rádióm, hogy az Atalanta kilenc hatra legyőzte a Sampdoriát. No, ez futball, ez fontos. Gyerünk tovább.
Mondja aztán a rádióm, hogy Budavecz inhúzódása még nem jött rendbe, vasárnap valószínűleg Gyapács II. fogja helyettesíteni. No, ez is futball, ez is fontos. Gyerünk tovább. Majd csak jut egy mondat a sakkvilágbajnokságra is. Halljuk.
Mondja a rádióm ezek után, hogy Ohio államban nagy meglepetésre Jessy Stones nyerte meg az ifjúsági pingpong-bajnokságot. No, ez ugyan már nem futball, de azért az izmok sportja, tehát mégiscsak fontos. Most majd talán meghallom végre, hogyan áll a sakkvilágbajnokság?
Mondja a rádióm erre, hogy a török Gürümbülü kilencszázhét kilót emelt Ankarában, s ezért díszdoktorrá avatták. Jó, jó, de gyerünk már a sakkal, mert tíz másodpercet az is megér. Ha már világbajnokság van. Ami két évben egyszer adódik. Hiszen mindjárt mindjárt vége a sporthíreknek!
Mondja a rádióm erre, hogy a norvég kajakozók jó formában vannak, s tegnap is kilenc túrós rétest ettek meg fejenként. S utána mindjárt mondja azt is, hogy vége a sporthíreknek, táncoljunk.
Táncol a manó, de nem én! Nem táncolok, sőt, nem is fogok táncolni addig, amíg a sakk meg nem kapja a maga jussát. Százezrek szeretik az elmének ezt a sportját, százezrek, akik ugyan nem verődnek össze a stadionban, de épp olyan jól tudnak szurkolni, mint amazok, bárha közben csendben vannak is. Tisztában vagyok az izmok nagy jelentőségével, de azért – tessék elhinni – a fej is valami. Mindent bele!
(Magyar Sakkélet)

*A kiváló szatírikus író „Írott malaszt” című, múlt év végén közreadott kötetéből. Eredetileg a Népszabadság 1960. évi május 8-i számában jelent meg, a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés idején. Reméljük, ez a kedves dörgedelem nem marad „írott malaszt”. Hiszen Tal-Botvinnik mérkőzés idén is lesz…