Karinthy Frigyes

Sakkoztam a bajnokcsapat bajnokával*

Karinthy Frigyes A pincér régi ismerősöm és megértő lélek, észreveszi, hogy ráérő időm van.
- Nem tetszik sakkozni akarni?
Természetesnek találom, hogy ismeri ezt a gyengeségemet. Hogy szeretem a sakkot. (Még mindig vannak, akik gyengémnek tekintik legerősebb szenvedélyemet.)

- Á, nem szeretem a kávéházi sakkozókat. Pancser társaság. Ismerem ezt a fajtát. Harminc éve látom egyiket-másikat az ablak mellett, szüntelen munkában. Egyre rosszabbul játszanak. Róluk csináltam világhírű sakkaforizmákat, mely így hangzik: „Gyakorlat teszi a pancsert.”
A pincér rejtelmesen vigyorog.
- Hát kérem, akkor ajánlanék egy fiatalembert, ott ül.. Az még nem romolhatott el, tizenkilenc éves.. és tudtommal nagyon szeret sakkozni.
- Ilyen fiatal? na, akkor csakugyan lehet, hogy még tud valamit… Lehetne, szó egy játszmáról. Kérdezze meg tőle, elfogad-e egy bástya fórt?
A fiatalember szerényen üzeni, hogy ilyesmire legfeljebb az első döntetlen parti után hajlandó. Önérzet, az van, mint látom, nem baj, magam is büszke természet vagyok.
Magas, karcsú fiú. Valami tucatnevet mormog a  bemutatkozásnál. A fehér bástyákkal kínál, udvariasan sorshúzásra bízom a döntést.
Királycsellel indít. Velem, királycselt! Ez már elbizakodottság! Aki nagyon jól tudom, hogy a fekete futó e7-en.. szóval tetszik tudni, ugye. Unatkozva lépegetek, hogy gyorsan lebonyolítsam a partit, ami számomra nyerve van abban a pillanatban, mikor ő elkezdte… Közben diskurálok, kérdezgetem, mióta sakkozik, ki a kedvenc mestere… Kiderül, hogy elég jó iskolája van, érdekes neveket és játszmákat emleget… Korához képest sakkműveltsége jól fejlett. Méltányolja definiciómat, mely szerint a legnagyobb játszmát is az nyeri meg, aki az utolsóelőtti rossz lépést húzza. – Úgy látszik, általános intelligencia dolgában is megbízható, mindenben igazat ad nekem. Gyorsan be is akarom fejezni, hogy majd inkább beszélgessünk. Na gyerünk, most kivégzem.
- Sakk! Sakk!... Sakk az amatőrnek! – szellemeskedem, egy hatlépéses matt biztos tudatában.
Ejnye csak… mi ez? Ugy látszik, mégse hatlépéses ez a matt, lehet hét, esetleg nyolc is. Sőt…nini, ezt lehetett? de hiszen g8-on…ja persze! erre nem gondoltam… de nem is tudtam…olyan zaj van ebben a kávéházban…és mért állnak körül olyan sokan?
Nem megy ez a dolog. Legyen boldog. Pillanatig habozom, aztán: - Feladom – mondom gyorsan. – A következő partiban én leszek világos.
Francia játszmát nyitok.
Később dánt, angolt, svédet, indogermánt, arabot, abesszin-falassát és botokudot. Mi a csuda, hát ez mindent ismer? De különben is…itt valami nincsen rendben, ebben a kávéházban…úgy látszik, görbe az asztal, vagy mi a csuda... huzat is van…ezt a figurát nem én húztam…rossz huzat…és a vezér…vagy ismeri, hátúlról is a lapokat? Ennek fele se tréfa…
Idegesen felugrom.
- Igy nem lehet játszani, még fotografálnak is közben, durrogtatják a magnéziumot…úgy látszik, ebben a vakító fényben találta meg a helyes folytatást… Ugyan kérem, vigyék azokat a gépeket…nem láttak még sakkozni?...és mi van abban, hogy nyilvános helyen sakkozom? (Igen, szokásom ellenére!) Azért muszáj engem mindjárt fotografálni?
Partneremhez fordulok mentegetőzve.
- Ne haragudjék, fiatalember, látja, ez a kellemetlen a hírdhedtségben ha az embert ismerik…Biztosan magát is zavarja a fotografálás… Pláne, mikor ilyen rossz hadállást fotografálnak…Ne haragudjon, de még ezt se adja fel?
Ugyanis most végre kezemben van a játszma…elég, ha ennyit mondok, az olvasó érti ugyebár, hogy e6-on áll a lovam…bástya k9…vezér z46…kancellár jobbra-balra, északnyugat-dél, zöld felső, dzsoli dzsoker, összes adu, ziccer karambol, felső fogás, ezt megnyertem, gyerünk sakk, sakk, sakk!
- Tessék már feladni, - bíztatom. nincs ebben semmi szégyen…ilyen hadállásban Aljachin is feladná…vagy az az izé…az a fiatalember…aki most jött haza a magyar csapattal, amelyik a világbajnok lett a sakkolimpiászon s amelyik csapatban ő lett az első, tehát hivatalosan tulajdonképpen ő a világbajnok…valami Szabó izé, vagy mi…Szabó Ödön…
- Szabó László – jegyzi meg szerényen – Tudniillik én vagyok az.
A futár cukkol egyet a kezemben, mintha le akarna futni a tábláról. A döntő lépést kellene húznom vele…de nini…makacskodik a figura, most nem mozdul…vagy nem arra, amerre és akarom…És mintha beszélne…cérnavékony hangon motyog valamit…közelebb hajlok.
- Az istenért, - suttogja a futó – ne tessék ezt húzni velem…Az ellenfél elveszíti a partit…tessék elgondolni, micsoda blamázs…most lett világbajnok…magyar dicsőség…a haza büszkesége…nemzeti érdek…Tessék gyorsan valami rosszat húzni és elveszteni…
Kábultan szót fogadok és elvesztem az utolsó partit is.            
(Színházi Élet, 1936. – 38. szám.)

*Harminc esztendeje múlt, hogy Karinthy Frigyes, a humor nagymestere, a lelkes és erős amatőr-sakkozo a budai Hadik-kávéházban működött Szávay Sakk-kör egykori elnöke meghalt. Megemlékezésül idézzük a fenti írását, amelyben a nagy író a magyar sakkozás egyik legjelentősebb sikerének, az 1936-os soronkívüli müncheni sakkolimpián kivívott elsőségünknek adózik – a maga módján és a laikus nagyközönséghez szólóan – elismeréssel.
(Magyar Sakkélet
Budapest, 1968.november)